Ismét az uniós netsemlegességi szabályok megsértésére hivatkozott a médiahatóság, csak ezúttal nem a Telekom, hanem a Telenor “diszkriminatív” szolgáltatását állapította meg. Büntetés azonban most nem került kiszabásra – mivel alapos vizsgálat sem volt -, a kiadott határozat pedig bizonyosan a bíróság elé kerül. A kérdés azonban az, hogy rosszabb lesz-e felhasználóknak.
A médiahatóság ugyanarra hivatkozva meszelheti el a Telenor vizsgált mobilinternetes szolgáltatásait, mint ahogyan azt december elején a Telekom TV GO és HBO GO szolgáltatásaival kapcsolatosan is megtette már. A kiadott határozat önmagában azonban alig ér valamit, mert ellene fellebbezés benyújtásának van lehetőség, valamint bíróság elé is vihető a jogvita eldöntése. A Telekom már decemberben bejelentette, hogy ezt az utat választja.
A Telenor a döntés megismerését követően elmondta, hogy meggyőződése az, hogy jóhiszeműen, az ügyfelek érdekében járt el, és nem okoz hátrányt azzal, hogy a leginkább kedvelt chat-, illetve zenei stream-szolgáltatásokhoz korlátlan belföldi hozzáférést biztosított. A hatóság szerint azonban a Telenor eltért a hálózatsemlegességre vonatkozó EU-s rendeletben megfogalmazottaktól, mert egyrészt indokolatlan különbséget tett bizonyos tartalomtípusok – közösségimédia- és csevegő alkalmazások között, másrészt zeneátviteli szolgáltatásokat és online rádiókat, illetve hozzájuk kapcsolódó szolgáltatásokat előnyösen különböztetett meg.
Az említett mobilos, tabletes televíziózást és mobilinternetes zenehalgatást lehetővé tevő programokat több százezren használják. Az applikációk letöltésének korlátozása vagy letiltása a teljes hazai mobilnetes piacot kedvezőtlenül befolyásolná.
A netsemlegesség megsértésének tényállását a médiahatóság szerint tehát követték el a szolgáltatók, hogy ún. „nulla adatfogyasztású” alkalmazásaikkal (a Telekom a TV GO-val, a Telenor a MyMusic-kal ésa MyChat-tel) diszkriminálhattak más internetes felhasználókat vagy alkalmazásokat. És ez a magatartás a 2015 év végén kiadott uniós direktíva alapján nem megengedett. De több internetgazdaság-szabályozási szakértő azt állítja, hogy a hatósági döntés a rendelet szövegezéséből közvetlenül nem vezethető le. Sőt az Uniós norma kimondja, hogy mindenkinek joga van mindenféle tartalom eléréséhez, és ezt a szolgáltatók nem akadályozhatják vagy tilthatják azt.
De a jogszabály kimondja azt is, hogy a fogyasztó a szolgáltatóval megállapodhat a szolgáltatás feltételeiben. Azaz abban, hogy minek mennyi az ára, és hogy mit, milyen elszámolásban vehet igénybe. És bár Hollandiában már törvény tiltja a nullás díjszabás alkalmazását (miközben az uniós rendeletnek a ”zero rating” modellre épülő elképzelések tiltása nem volt célja), a rendelet úgy fogalmaz: akkor kell beavatkoznia a szabályozó hatóságoknak, ha az internetszolgáltatók magatartása ténylegesen korlátozza a felhasználók választási szabadságát. És ettől meglehetősen távol áll a Telekom is, a Telenor is, mindketten erre hivatkoznak.
Az internetes hálózatsemlegességi vita Magyarországon nem új, hiszen a mai napig is alapnak tekinthető az MTA 2010-ben kiadott Verseny és Szabályozás című kötetében megjelent vitairat. Akkor ez a probléma még úgy tűnt, hogy az amerikaiakat érintőnek kérdés lesz. Bár a szerzők előre jelezték, hogy a feladványt Európában is meg kell majd oldani.
A feladatot az jelenti, hogy az internetes adatforgalom növekedést a szolgáltatók nem képesek minden szempontból egyenlősítő kritériumokkal, homogén módon kezelni, mert elkerülhetetlenné válik, hogy az internetes adattovábbításra a hálózatok kezdetétől érvényes egyenlőség, szabadság és innováció hívószavak mögötti tartalom és rendszer átalakuljon. Különben nem marad működőképes sem technológiai, sem piaci szempontból.
A tanulmányban felvetett kérdések a mai napig nincsenek megválaszolva és aktuálisak is. Hogy a HD minőségű videóadás (vagy vétel) folyamatosságának biztosítása előbbre való-e az adatalapú mobiltelefonálásnál, ha egy adatcellában nem férnek el egymás mellett? A válasz azonban nem könnyű, hiszen minden eset egyedi, és rá kell mutatni a kifogásolt részletekre, tekintettel arra, hogy a piac is, és az azt alakító paraméterek is gyorsan alakulnak. A tanulmány korábban arra jutott, hogy amíg dinamikus a verseny, és a különböző szereplők piaci küzdelme a fogyasztók számára előnyös (például új és olcsóbb szolgáltatásokat teremt, a fejlődést segítő beruházásokat hajt végre stb.), addig felesleges a hatóság beavatkozása, „legyen bármilyen divatos és csábító a hálózati semlegesség jelszava” hiszen azzal éppen a fejlődést lassítaná.
A netsemlegességi kérdésekkel több, mint egy évtizede foglalkoztatja a világot és a legtöbb uniós országban problémát okoznak, a megoldás még nyitott. Egyelőre nincsen precedenst teremtő bírósági döntés sem, mert még nincsen meg a kialakult állásfoglalás sem a kérdésben. Emiatt érthetetlen a magyar hatóság döntése, hiszen még az sem biztos, hogy bele kellene avatkoznia és állást kellene foglalnia.
Talán az NMHH a témát átvilágító tanulmányában tett előrejelzése az ami a döntés meghozatalát sarkalta, az az, hogy mivel az internetes tartalomfogyasztás hosszú távon átalakítja az egész médiarendszert, a szabályozás során „proaktívan kíván foglalkozni a jelenséggel”. Illetőleg ami a gyakorlatiasabb válasz volna, az az, hogy a hatóság egyszerűen átvett egy jogértelmezési példát az uniós hírközlési hatóságok szervezetének (BEREC) állásfoglalásai közül. Ezzel önmagában nem volna probléma, csakhogy a BEREC 2015-ben megjelent útmutatója csak egy értelmezés és kötelező ereje nincsen, mivel nem jogszabály. A tanulmányban szerepel egy, a Telekom kifogásolt gyakorlatához hasonló modell, ami a BEREC értelmezésében szintén nem teljesíti a netsemlegességi kritériumokat. Lehetséges, hogy ez az esetet vette mintául az NMHH.
Tekintettel arra, hogy a döntés nem jogerős, így elkerülhetővé vált a döntés alapos indokolása is. Az hogy az indokolás kimaradt az kiválóan képes elfedni azt, hogy a hatóság tényleges háttérvizsgálata elmaradt. Az NMHH vélelmezhetően nem járta körül tehát a kérdést. Nevezetesen azt, hogy a korlátozás (vagy korlátlanná tétel) bizonyos szolgáltatók tartalmára vonatkozik-e vagy sem; ahogyan arra sem keresett választ a hatóság, hogy olyan piaci szereplő alkalmazza-e a kifogásoltakat (és azt olyan módon teszi-e), ami valóban problémát jelent a rendszer egészére nézve. Ezzel az egésszel az a gond, hogy ha végül a bíróság az NMHH döntését helybenhagyja, és a TVGo-hoz és MyMusic-hoz hasonló nullás szolgáltatásokat betiltják itthon, akkor azzal épp a védendő internetfogyasztóknak ártanak a legtöbbet.
Azt tudni kell azonban, hogy a netsemlegesség egy elméleti lehetőség mindössze, hiszen az abszolút netsemlegesség a gyakorlatban ma sem létezik.
Az az alapelv, hogy az interneten az adattovábbítás szempontjából minden adat egyenlő, valójában ma sem igaz. Azért nem szembesültünk ezzel eddig, mert a jelenlegi hálózati kapacitások a teljes mobilinternetes átmenő forgalmát elbírják, így nincs érvényben a netsemlegességi kérdéskörben értelmezhető forgalomdifferenciálási vagy korlátozási szabály. A határokat ráadásul tágítja a befejezés előtt álló 800 MHz-es országos hálózatépítés is, amit éppen a gyorsabb, nagyobb sávszélességű mobilinternet adatforgalmaz biztosítása miatt kezdtek el kiépíteni.
Ezzel együtt igaz, hogy az adatforgalom-növekedés dinamikusabb, mint a hálózatépítésben rejlő tartalékok, így előbb-utóbb eljutunk odáig, hogy a mobilinternetes “forgalmi dugók” kezelhetősége érdekében preferálni kell, azaz a jövőben ugrásszerű adatforgalom növekedés várható az új technológiák megjelenésének köszönhetően.
Nem váratlan helyzet ez, hiszen minden hálózati szolgáltatásban készülnek erre forgatókönyvek. Ha például az országos gázhálózatba kevesebb gáz jut, mint amennyit az összes fogyasztó fogyasztani szeretnek, akkor egy jogszabályban rögzített protokoll alapján a különböző rangsorolású fogyasztótípusokat (lakossági, ipari, erőművi stb.) addig kapcsolják le a hálózatról – annak érdekében, hogy a preferáltak (és e sorban a lakossági fogyasztók vannak a sor elején) ellátáshoz jussanak – amíg a rendszerben egyensúlyi helyzet nem áll elő.
Amennyiben ehhez az esethez hasonlóan szemléljük a netsemlegességet, akkor belátható, hogy annak sokkal inkább objektívnek kellene lennie. Arról kéne például szólnia, hogy például ne egy keresőprogram, vagy egy közösségi oldal határozza meg, hogy milyen hírekhez lehet hozzájutni. Szólnia kéne arról, hogy egyik szolgáltató se válhasson véleménydiktátorrá. És sajnos ez sem ismeretlen terület Magyarországon, hiszen amikor a ’90-es évek végén a Matáv az első internethálózat kiépítésébe fogott, akkor nem volt sok magyar nyelvű tartalom megtalálható a neten, így a cég saját tartalomgyártásba is kezdett. Ebből lett 1998-ra az Origo. Az Origo költségeit persze soha nem számlázták ki az internetes előfizetőknek, de a Matáv (majd Telekom) a hálózati bekötései során csak az Origo elérését tette volna lehetővé.
Hasonló helyzetben van ma a mobilinternet is: ösztönözni kell a fogyasztókat arra, hogy a mobiljukon nézzenek filmet, streameljen videót és hallgasson online zenét. Az ösztönzés legbiztosabb módja pedig az, ha ennek valamilyen elv szerint rendezett költségeit (eleinte legalábbis) nem a fogyasztóval fizettetik meg. Hanem például ha átvállalja a szolgáltató vagy szerez hozzá szponzort. Egy-egy ilyen „rászoktatásnak” persze nyertese lehet az a szolgáltató, amelyik eredményesen gyűjt tömegeket az új divathoz, de a saját hasznán túl azt is látni kell, hogy az így gerjesztett piac mások számára is érvényesülést kínál.
Mindezt azért érdemes észben tartani, mert miközben a magyarországi mobilhálózatok sávszélesség, lefedettség vagy kapacitás tekintetében az európai élmezőnybe sorolhatók, a fogyasztói szokásokkal mára uniós, illetve OECD-sereghajtók lettünk. És ennek kiváltó okai éppen a drága hazai mobilnet, és az emiatt hiányzó kellően magas számú, sokat fogyasztó felhasználó.
Amennyiben szeretné tudni hogy a mobiltelefon szolgáltatók melyik mobilflotta ajánlata milyen sebességű és árú mobilinternetet kínál Önnek, kérje tanácsadónk segítségét a lenti űrlap kitöltésével.